Bízom...

Kosibáné Makai Hajnalka
független képviselőjelölt

Bízom a kakucsi emberek józan ítélőképességében. Bízom benne, hogy tudnak különbséget tenni a tettek és az alaptalan ígéretek között. Bízom abban, hogy számít nekik a szakmai hozzáértés, a szorgalmas munka és az emberek iránt érzett elfogulatlan tisztelet és felelősségérzet. Bízom bennük, hogy vasárnap továbbra is Szalay Istvánra bízzák Kakucs irányítását és bizalmat szavaznak nekünk is (Balogh János, Oláh József, Kosibáné Makai Hajnalka, Tóth Tamás, Faragó Tamás, Kucsera Attila képviselőjelöltek), hogy segítsünk egy fejlődő, békés mégis pezsgő életet csinálni Kakucson.

Bízom benne, hogy átlátnak a szitán,  hogy nem téveszti meg őket a hirtelen jött figyelmesség és áhítatos beszéd, hogy látják azt, hogy aki eddig szította a békétlenséget, most pont ő hirdetett békülést. 

Bízom benne, hogy a kakucsi emberek megbecsülik és értékelik a kemény munkát, amit a polgármester 12 éve végez a faluért, az itt élő emberekért.

S mily érdekes az élet... Ahogy ezek a gondolatok jártak a fejemben, egyszer csak az egyik kedves ismerősöm megosztott egy verset. Nem olvastam még ezelőtt. Kaptam! Most! Pont most? Miért? Azért, mert erre volt szükségem. Azért, hogy megoszthassam. Még hozzá úgy, ahogy én nem tudtam volna megfogalmazni, de minden szavával egyetértek... Megosztom most itt és kérem a kedves Kakucsiakat, hogy bölcsen döntsenek vasárnap! Bízom Önökben! Bízom Bennetek! Bízom Kakucsban!

Garai Gábor: Bizalom

S ha százszor is becsapnak és ezerszer

csalódom abban, kinek szívemet,

mint álmából a rózsát, kitakartam,

s ha éppen az árul el, kit életemmel

fedeztem én,

s ha tulajdon fiam

tagad meg,

és ha nem harminc ezüstért,

de egy rongy garasért adnak el engem

barátaim,

s ha megcsal a reménység,

s ha kudarcaim térdre kényszerítenek

és elátkozom már, hogy megszülettem,

s ha csak a bosszút hizlalja a hála

híveimben,

s ha rágalom kerít be,-

akkor se mondom, hogy nem érdemes!

Akkor se mondom, hogy nem érdemes

hinni az emberben, akkor se mondom,

hogy megélek magam is, néptelen

magányban, mert irgalmatlan az élet. -

De csöndes szóval eltűnődve mondom:

bizalmam sarkig kitárult kapu,

nem verhet rá lakatot a gyanú;

ki-bejár rajta bárki szabadon.

Egy besurrant csaló tiszteletére

nem állítok őrséget tíz igaznak!

Kit tegnap itt gyöngeség bemocskolt,

megtisztálkodva megint betérhet újból;

ki kétélű késsel jött ide ma,

köszönthet holnap tiszta öleléssel!

Nem, nem a langy irgalmat hirdetem.

Nem hirdetek bocsánatot rossznak,

kegyelmet a hazugnak,

nem tudok

mentséget a könnyes képmutatásra,

s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm,

akár a nyers önzés orvtámadását.

De hirdetem, hogy bűneink mulandók!

Mint mamut és az ősgyík, a múltba

porlad a gyűlölet és a gyanakvás;

dühünk lehűl,

csak szerelmünk örök.

S halandó gyarlóságai között

csupán maga az ember halhatatlan.

Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen

irgalmas vára bizalomból épül;

s az önmagával vívott küzdelemben

csak jósága szolgálhat menedékül.